RÓLUNK

RÓLUNK

BOOM TÁRSULAT

AHOL A SZÍNHÁZ
ÚJ HANGON SZÓLAL MEG

A BOOM Társulat egy független, új generációs színházi alkotóközösség, amely 2021-ben indult Novatores Produkció néven, majd egy tudatos megújulás után vette fel jelenlegi nevét.

Küldetésünk egyértelmű:
visszahozni a fiatalokat a színházba, és újra menővé tenni a színházba járást.

Hiszünk abban, hogy a színház nem poros műfaj – hanem élő, aktuális és képes megszólítani a mai generációt is.
Előadásaink szórakoztatóak, pörgősek és humorral átszőttek, ugyanakkor minden történet mögött ott van egy görbe tükör, amely a mai világra, emberi kapcsolatokra és társadalmi helyzetekre reflektál.

A BOOM egyik legmeghatározóbb sajátossága, hogy hidat épít a színház és a digitális világ között.
Előadásainkban tudatosan dolgozunk együtt influencerekkel és színészekkel, ezzel olyan közönséget is megszólítva, akik korábban ritkán vagy egyáltalán nem jártak színházba.

Miközben a hangulat könnyed és szórakoztató, a háttérben zajló munka maximálisan profi és precízen felépített.
Független társulatként minden produkciónk mögött saját szervezés, saját kivitelezés és teljes alkotói kontroll áll – a szövegírástól és rendezéstől kezdve a díszleteken át egészen a marketingig.

Előadásaink saját fejlesztésű darabok, amelyek egyre nagyobb érdeklődés mellett futnak:
egy-egy produkciónk már jelenleg is teltházas, 300–500 fős nézőtér előtt, és célunk, hogy előadásonként évente legalább 25–30 alkalommal találkozzunk a közönséggel.

A BOOM Társulat mindenkihez szól, de különösen a 14–30 éves generációhoz, akik számára egy újfajta, dinamikus és élményszerű színházi világot kínálunk.

Számunkra a színház nem csak előadás.
Ez egy élmény. Egy közös gondolkodás. Egy este, ami után viszel magaddal valamit és nem csak a telefonodat..

TÁRSULATUNK TAGJAI

TÁRSULATUNK TAGJAI

Truckenbrod Fanni

Truckenbrod Fanni

Sciviero Seany

Sciviero Seany

Zsíros Linda

Zsíros Linda

Gombos Krisztián

Gombos Krisztián

Kapi Levente

Kapi Levente

Miklós Dóri

Miklós Dóri

Szabó Kitti

Szabó Kitti

Makk Adrienn

Makk Adrienn

Truckenbrod Fanni

Truckenbrod Fanni

Gombos Krisztián

Gombos Krisztián

Szabó Kitti

Szabó Kitti

Sciviero Seany

Sciviero Seany

Kapi Levente

Kapi Levente

Makk Adrienn

Makk Adrienn

Zsíros Linda

Zsíros Linda

Miklós Dóri

Miklós Dóri

FŐOLDAL       |       RÓLUNK       |       TÁRSULAT       |       KAPCSOLAT       |       ELŐADÁSOK      |       IMPRESSZUM       |       ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

INFO@BOOMTARSULAT.HU      |      +36 30 689 5154

© 2026 Boom Társulat | Minden jog fenntartva.

© 2026 Boom Társulat | Minden jog fenntartva.